Egyik kedvenc filmem utolsó képkockáink Hugh Grant hajnalban felébred a síró gyermekéhez, elindítja a lemezjátszót és elkezd vele lassan táncolni a nappaliban. Kellemes zene, hangulatos félhomály és egy apja karjában megnyugvó kicsi emberke. Ez a kép kísért végig az elmúlt évek lombikos próbálkozásai alatt és végig ezt a számot hallgattam a kórházban töltött hetek alatt is, amikor hiperstimulációval feküdtem a szülészeten.
Mindig is szerettem táncolni. Jó zene, kellemes társaság, finom mozdulatok, puha érintések, egymás illata, tánc. Minden érzékszervre hatással. Mindenre gyógyszer. Olyankor minden gond és probléma megszűnik és nem marad más, csak a jó hangulat felemelő érzése.
Táncolunk. Minden nap. Amikor csak jól esik. Néha el sem hiszem. Beteljesült álom, ami mikor valóra válik, olyan hihetetlen, hogy az ember fel sem tudja sokáig fogni. A kézzel fogható valóság sokkoló.
Az álom megszületett. Már elmúlt két hónapos. Sokszor még ma is csak állok az ágya mellett és csodálom az álom és valóság összemosódott határán lebegve. Olyan sokáig vártunk rá és olyan nagyon akartuk. Az első hetek kaotikus kimerültsége után ma már élvezzük minden pillanatát a családdá válásnak. Picur születésével egy család is megszületett. A mi családunk.
Egy kis közösséggé váltunk és próbálunk hinni még abban, ami már szinte kihalóban van napjainkban. A család már nem azt jelenti, mint évtizedekkel ezelőtt. Számomra a család az öröm és küzdés színtere egyszerre. Öröm ami a szeretetből adódik. Küzdés, mert a mai felturbózott, rohanó világunkban mindenért, a kapcsolatokért is meg kell küzdenünk.
Táncolunk. Minden nap. Van amikor az éppen akkor szóló zenére. Van amikor csak a saját dúdolgatásomra. Édesen elnyújtózik a vállamon. Hallom ahogy kis tüdejét apró szuszogásokkal megtölti friss oxigénnel. Érzem ahogy kezével végigsimítja időnként a karomat, ahogy álomba szenderülés közben leesik a karja. És az a felejthetetlen, utánozhatatlan babaillat. A friss ruha, az etetéskor kicsorduló és nyakán végigfutó már megsavanyodott tej és a babahintőpor különleges egyvelege.
Táncolunk. Minden nap. A leghűségesebb táncpartner. A legkellemesebb társaság. Egyszer csak egyenletessé és kiegyensúlyozottá válik a szuszogás. Elalszik a vállamon és én csak táncolok tovább, mintha az életem múlna azon a néhány lépésen.
Remélem még hosszú évekig tudom majd a vállamon táncoltatni. Bízom benne, hogy azt is megérem, hogy amikor ő választ majd táncpartnert egy életre, akkor ott lehetek és együtt örülhetek majd az ifjú párral. Sőt, titokban azt is remélem, hogy felkér majd táncolni…
Kommentek