Nagy az izgalom. Autó feltankolva esténként, táska bepakolva, babaruhák bevasalva a szekrényben, babaszoba készen.
Picur sokat mocorog, dokinál minden rendben volt, most nincs más dolgunk, mint hogy pihenjünk rá az előttünk álló időkre. Akivel csak beszélünk, mindenkinek van egy-két jótanácsa, de ami a leginkább idegesítő jelen pillanatban az az, hogy “most pihenjetek, mert utána nem lesz rá lehetőségetek néhány évig”.
Tulajdonképpen rendkívül nagy segítség valóban, ha az ember felkészül arra, ami vár rá. Ha nem egy ismeretlen világba csöppen csak úgy bele egyik pillanatról a másikra, hanem van valami megközelítőleges fogalma arról, hogy mi is fog történni szinte percről percre lebontva. Na de kisgyermekes szülőktől nem hallunk mást, csak borzalmas első hetekről-hónapokaról, elviselhetetlen kimerültségről, esetleges depresszióról és egyéb szaftos velejárókról.
Azt nem értem csak, hogy ha ez ilyen elviselhetetlen, akkor hogy lehetséges mégis, hogy ezeknek a pároknak már a 2. vagy a 3. gyerek is ott ugrál a nappaliban…Számomra ez egy rejtély marad és nem tudok vele azonosulni.
Sokszor vagyunk együtt kisgyerekes barátokkal, akik folyton panaszkodnak, hogy milyen nehéz a gyereknevelés. Nekik szoktam javasolni, hogy menjenek el egy meddőségi klinika várótermébe egyszer és ott próbálják meg előadni a nehézségeiket, a problémáikat.
Mert ugye ott van két ember, akik évek óta nem csinálnak mást, csak ezekben a várótermekben vágyakoznak arra, hogy egyszer ők is családdá válhatnak majd, tudván, hogy erre maximum 30 % esélyük van a jelenlegi statisztikák alapján. Nem beszélve azokról a dolgokról, amiket egy olyan pár, amelyik természetes úton, minden orvosi segítség nélkül gyermekáldás elé néz még csak elképzelni sem tud.
Nem tudja milyen ott dekkolni a váróteremben órákat, napokat, hónapokat és éveket és még utána is reménytől csillogó tekintettel érkezni a vérvételre beültetés után.
Nem tudja felfogni azt a fájdalmat, ami először is fizikai szinten a vizsgálatok, illetve műtétek során érik a meddő nőket, nem beszélve a lelki fájdalomról, ami az ismételt sikertelen próbálkozások után nem múlik el egyik pillanatról a másikra.
Fogalma nics arról, milyen érzés a nőiesség teljes lerombolásának átélése és annak feldolgozása. Nem tudja milyen érzés amikor hetekig, hónapokig vannak párok eltiltva intim együttléttől akkor, amikor a családot tervezik. Azt sem, hogy milyen az, amikor már az utolsókat rúgja a családi kasszában félretett kis összegecske, ami tulajdonképpen a babaszobára, ruhára, pelenkára, babakocsira és a baba körül egyéb felsorolni is nehéz dolgokra lett félretéve, de fel kell használni hormoninjekcióra, orvosra, beültetésre, vérvizsgálatra stb.
Na és akkor még nem beszéltünk a munkahelyi nehézségekről, amiket meg kell oldani ezidő alatt. Megmondani – eltitkolni, szabira menni – táppénre kiírni, helyettesíteni – váróteremből bedolgozni…stb stb stb, ami majd megér talán egy külön bejegyzést.
Addig is örömteli várakozás, sok sok gyümölcs, vitamin és minden, ami egészséges és jólesik.
Menni fog. Tudom. Mi is meg fogjuk csinálni!