Mit mondjak az irodában?

Az előző bejegyzésemben említettem, hogy talán megérne egy külön fejezetet szentelni annak, hogy a munkahelyen mi is történik, amikor egy meddő pár elhatározza, hogy lombikkal próbálkoznak tovább.

Tegyük fel, hogy két egészséges ember esténként bármit megtehet a családtervezés oltárán, arról az égvilágon senkinek nem kötelesek beszámolni. Nem kell bejelenteniük a főnöknek, a HR-nek és a cégvezetésnek, hogy “ma este összebújunk és gyermeket nemzünk”. Ez mindenkinek a legintimebb magánügye.

Ám, ha valaki lombik programban vett részt eddig (mint ahogy azt mi is tettük, évekig) arról köteles volt előre beszámolni, anélkül nem lehetett megoldani a lombik védelmet, illetve a kezelések idejére való távozások leegyszerűsítését. Abból meg tudjuk, hogy nem kevés van akár csak egy kezelés alatt is, nemhogy több próbálkozás során.

Végre valakinek a nagy házban eszébe jutott, hogy talán megérdemelne ez egy új törvényt, miután a párok jelentős része egyre később tud gyereket vállalni (ennek miértjébe most nem mennék bele) és azok is növekvő számban sajnos csak külső, orvosi segítséggel tudják ezt megoldani.

Ma már az új törvény szerint nem vagyunk kötelesek előre jelezni a munkáltató felé, hogy lombikozunk, sőt, már utólag is felmondási védelem alá esünk, ha a terhesség tényét közöljük velük.

Nekünk nem így volt. Évekig tartó dilemma és gyötrelem volt titokban tartani és csak a legutolsó pillanatban bejelenteni. Nekünk még 6 hónap védelem járt a lombik kezelés alatt, ami csak akkor volt érvényes, ha az elején be lett jelentve. Azt viszont még az ügyvédek sem tudták egyértelműen megmondani, hogy mi is minősült a lombik kezelés kezdetének. Az első nap, amikor átlépte valaki a meddőségi klinika bejáratát, avagy az első injekció beszúrása, talán a a punkció napja. Sőt, azt sem tudták megmondani, hogy ha mondjuk egy sikertelen lombik után valaki hónapok múlva elkezdett egy újabb kezelést, akkor arra megint érvényes volt-e a 6 hónap védelem és így tovább.

Aztán amikor végül a bejelentés megtörtént, jöttek a kérdő tekintetek, kényelmetlen kérdések stb. Sőt az is előfordult, hogy nagyfőnök egy kisfőnökkel a kórházban kerestetett meg telefonon, hogy mégis mire számítsanak velem kapcsolatban, mennyi ideig leszek még táppénzen, miközben mi a férjemmel és az orvosokkal épp a bébikért küzdöttünk egy elég komoly hiperstimuláció alatt.

Ma már kicsit könnyebb a helyzete egy gyereket tervező párnak, nincs bejelentési kötelezettség, bár kicsit nehéz elképzelnem, hogy az új törvénymódosítással hogy fogja a nő megoldani a kezelések idejére való távozást. Hiába egy “családbarát” törvény, ha a munkahelyek 99%-a jelen pillanatban nemhogy nem családbarát, de kifejezetten családellenes felfogással bír. Mutassanak nekem 1 olyan munkáltatót ma kishazánkban, aki mosolyogva gratulál a terhesség tényének bejelentése után, nem pedig hidegveríték önti el homlokát, mikozben már pörögnek előtte a bérszámfejtés kalkulációi, hogy mennyibe is fog ez most neki kerülni.

Hát fel a fejjel gyermeket tervező, épp teherbe eső és lombikos társaim, akik az új törvénytől jobban érzitek majd magatokat, mert akkor még nem beszéltünk arról, hogy amikor már megszületett a várva várt új családtag, mi vár majd ránk a munkába visszatéréskor.

Persze ennek az apró lépésnek is örülnünk kell jelen pillanatban, és reménykedni, hogy lassan, de biztosan haladunk majd a valóban családbarát munkahelyek felé, és egyszer majd büszkén vállalhatjuk akár egy állásinterjún is a szemünk fényeit.

Addig is, hogy mit mondjunk az irodában? Szerintem az égvilágon semmit arról, hogy családot tervezünk. Maradjon ez családon belül mindaddig, amíg már nem tudjuk összegombolni a nadrágot, vagy amíg el nem jön az a pillanat, amikor a leépítés épp a mi asztalunkat éri el.